Adásidő magazin

A KATOLIKUS KARITÁSZ HIVATALOS MAGAZINJA

A Katolikus Karitász Adásidő címmel 2011 tavaszán indította el a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének ingyenes országos magazinját. Az első szám Húsvét előtt jelent meg, azóta negyedévente számol be a karitász főbb projektjeiről, az egyes egyházmegyei szervezetek eseményeiről. Az újság az egyházmegyei szervezeteken keresztül mindenki számára elérhető.

Részlet Écsy Gábor országos igazgató beköszöntőjéből:

„Ez a lap szeretné bemutatni azt, hogy a Katolikus Karitász szervezetei hogyan végzik a Magyarországon a karitász munkát, milyen feladatokat látnak el, milyen akciókat hirdetnek meg, milyen összefogásra szólítanak fel. De nemcsak tájékoztató, ismeretközlő célja van a lapnak, hanem küldetéséhez tartozik az is, hogy megossza azokat az örömöket, melyek az adakozásból fakadnak, és ezáltal is kedvet csináljon a karitász önkéntes munkához, és megéreztesse mindnyájunkkal, hogy adni jó.

Tájékoztatást kíván adni arról is, hogy a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete az ország különböző egyházmegyéiben milyen szociális és karitatív tevékenységet folytat. Ezekkel az információkkal ötleteket is kaphatunk a jó megtételére saját egyházközségünkben.

Szívesen helyet adunk a lapban az olyan írásoknak, amelyek mindnyájunk számára hasznosak lehetnek. A segítésnek számtalan módja van. Hátha éppen az általunk végzett jótett inspirálja felebarátunkat arra, hogy „menj, és Te is cselekedj hasonlóképpen”. (Lk 10,37)

Örömmel vesszük véleményét, észrevételeit a magazinnal kapcsolatban!

adasido@caritas.org.hu

adományvonal: 1536 - Segítsen, hogy segíthessünk!

6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1.

Tel.: 78/462-667/127-es mellék Fax: 78/462-667

(c) 2019 All rights reserved - Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Katolikus Karitász

Készítette: Weboldal-Center